4.2 Lecke 1
Tanúsítvány: |
Linux Essentials |
---|---|
Verzió: |
1.6 |
Témakör: |
4 A Linux Operációs Rendszer |
Fejezet: |
4.2 A Hardver Megismerése |
Lecke: |
1/1 |
Bevezetés
Hardver nélkül a szoftver nem más, mint az irodalom egy formája. A hardver feldolgozza a szoftverben leírt parancsokat és biztosítja a tároláshoz, a bevitelhez és a kimenethez szükséges mechanizmusokat. Még a felhőt is a hardver támogatja végső soron.
Operációs rendszerként a Linux egyik feladata a szoftverinterfészek biztosítása a hardverhez való hozzáféréshez. A legtöbb konfigurációs specifikáció meghaladja ezen lecke kereteit. A felhasználókat azonban gyakran érdekli a rendszer hardverének teljesítménye, kapacitása és az egyéb tulajdonságai, mivel ezek befolyásolják a rendszer azon képességét, hogy megfelelően támogassa az alkalmazásokat. Ez a lecke a hardvert különálló fizikai egységként kezeli, szabványos csatlakozók és interfészek segítségével. A szabványok viszonylag statikusak. A hardver típusa, teljesítménye és kapacitása folyamatosan fejlődik. Függetlenül attól, hogy a változások hogyan halványíthatják el a fizikai különbségeket, a fogalmi leírások ebben a leckében továbbra is érvényesek.
Note
|
A lecke különböző pontjain parancssori példákkal mutatjuk be, hogyan kaphatunk információkat a hardverről. A legtöbb példa a Raspberry Pi B+ segítségével íródott, de a legtöbb rendszeren működik. Ezen parancsok megértése nem szükséges az anyagrészhez. |
Tápegységek
Egy számítógép minden aktív komponense elektromosságot igényel a működéshez. Sajnos a legtöbb áramforrás nem felel meg a célnak. A számítógépes rendszerek hardvereinek specifikus feszültség kell, szűk toleranciával - ez nem érhető el a fali aljzatból.
A tápegységek normalizálják a rendelkezésre álló erőforrásokat. A szabványos feszültségkövetelmények lehetővé teszik a gyártóknak, hogy olyan hardvereket hozzanak létre, amelyek a világon bármelyik rendszerben használhatóak. Az asztali gépek tápegységei általában a fali aljzatokból származó áramot használják fel forrásként. A szerverek tápegységei sokkal kritikusabbak, így gyakran több különböző forráshoz csatlakoznak, hogy egy forrás meghibásodása esetén is működhessenek tovább.
Az energiafogyasztás hőt termel. A túl nagy mennyiségű hő a rendszer alkatrészeinek lassulását vagy meghibásodását okozhatja. A legtöbb rendszerben van valamilyen ventilátor a levegő mozgatásához, hogy hatékonyabb legyen a hűtés. Az olyan alkatrészek, mint a processzorok, gyakran olyan sok hőt termelnek, amit a légmozgás önmagában nem tud elvezetni. Ezekre a forró alkatrészek speciális bordákat rögzítenek, amelyek segítenek eloszlatni a keletkező hőt. A hűtőbordákon gyakran van egy kis ventilátor a megfelelő légáramlás biztosításának érdekében.
Alaplap
A rendszer összes hardverének össze kell kapcsolódnia. Az alaplap ezt a kapcsolódást normalizálja szabványosított csatlakozókkal. Támogatást nyújt a csatlakozók beállításaihoz és az elektromos szükségleteikhez is.
Számos alaplap-konfiguráció létezik. Különböző processzorokat és memóriákat támogatnak. A szabványosított csatlakozók különböző kombinációját tartalmazzák. Az alaplapoknak alkalmazkodniuk kell a körülöttük levő borítás méreteihez. Az alaplap konfigurációja a felhasználók számára átlátható, kivéve a külső eszközök csatlakoztatását. A rendszergazdák többnyire tisztában vannak az alaplapok konfigurációjával, amikor különböző eszközöket kell azonosítaniuk.
Amikor először kap áramot, egy alaplapspecifikus hardvert konfigurálni és inicializálni kell a rendszer működése előtt. Az alaplapok egy nemfelejtő memóriában (firmware) tárolt programot használnak az alaplapspecifikus hardverekhez. Az alaplapi firmware eredeti formája a BIOS (Basic Input/Output System). Az alapvető konfigurációs beállításokon túl a BIOS a műveletek azonosításáért, betöltéséért és az operációs rendszerbe (például a Linuxba) történő átadásáért volt felelős. A hardver fejlődésével a firmware kibővült a nagyobb lemezek, diagnosztikák, grafikus felületek, hálózatok és az operációs rendszer egyéb, bővebb képességeinek támogatásával. A BIOS-on túl a bővebb firmware fejlesztéseivel az alaplapgyártók próbálkoztak. Az Intel meghatározott egy szabványt a bővebb firmware-hez, ez az EFI (Extensible Firmware Interface). Az Intel hozzáadta az EFI-t egy szervezethez, hogy létrejöjjön az UEFI (Unified Extensible Firmware Interface). Ma a legtöbb alaplap már UEFI-t használ. A BIOS és az EFI már teljesen eltűnt a modern rendszerekről. Ennek ellenére a legtöbb ember az alaplapi firmware-t BIOS-nak hívja.
Az átlagos felhasználókat csak nagyon kevés firmware beállítás érdekli, szóval csak a hardver konfigurálásával foglalkozó személyeknek kell foglalkozniuk a firmware-rel és annak beállításaival. Az egyik gyakran megváltoztatott beállítás a modern CPU-k virtualizációnak az engedélyezése.
Memória
A rendszermemória az aktuálisan futó alkalmazások adatait és programkódját tárolja. Amikor a számítógép memóriájáról beszélünk, a legtöbb ember erre a rendszermemóriára gondol. Egy másik gyakori elnevezés a RAM (Random Access Memory) rövidítés vagy ennek valamilyen variációja. Néha a rendszer memóriájának fizikai megjelenésére hivatkozunk, mint DIMM, SIMM vagy DDR.
Fizikailag a rendszermemória az alaplapra csatlakoztatott egyedi áramkör. Az egyes memóriamodulok 2 GB és 64 GB közöttiek. A legtöbb általános célú alkalmazás esetén a minimális rendszermemória 4 GB. Általában egy munkaállomás számára 16 GB több, mint elég. Azok a felhasználók, akik játszanak, modern videó- vagy audióalkalmazásokat használnak, 16 GB kevés is lehet. A szerverek általában 128 GB vagy akár 256 GB memóriát is igényelnek, hogy hatékonyan tudják kezelni a felhasználói terhelést.
A legtöbb esetben a Linux lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy feketedobozként tekintsenek a memóriára. Elindul egy alkalmazás és a Linux gondoskodik a szükséges mennyiségű memória kiosztásáról. A Linux átadja a memóriát más alkalmazásoknak, amikor egy alkalmazás futása megszűnik. De mi van akkor, ha egy alkalmazás több memóriát igényel, mint amennyi rendelkezésre áll? Ebben az esetben a Linux az idle alkalmazásokat a memóriából áthelyezi egy speciális területre a lemezen, amit swap-nek nevezünk. A Linux visszamozgatja a memóriába ezeket az alkalmazásokat, ha újra szükség van rájuk.
Azok a rendszerek, amelyekben nincs külön videóhardver, a rendszermemória egy részét (általában 1 GB) használják a megjelenítéshez. Az lecsökkenti a használható rendszermemóriát. A dedikált videókártyáknak külön memóriájuk van, ami nem elérhető rendszermemóriaként.
A rendszermemóriáról számos módon szerezhetünk információt. Felhasználóként általában az elérhető memória és a használatban lévő memória mennyisége érdekel minket. Az információ egyik forrása a free
parancs lehet a -m
kapcsolóval, hogy a kimeneten megabájtot lássunk:
$ free -m total used free shared buff/cache available Mem: 748 37 51 14 660 645 Swap: 99 0 99
Az első sorban látjuk a teljes memóriamennyiséget (total
), a használatban levő memóriát (used
) és az elérhető memóriát (free
). A második sor a swapről ad információkat. A shared
és a buff/cache
jelenleg más rendszerfunkciók által használt, de az available
érhető el egy alkalmazásnak.
Processzorok
A “processzor” szó jelzi, hogy valami folyamatban van (process). A számítógépek esetén ez a feldolgozás elektronikai jelekkel történik. Ezeket a jeleket általában úgy tekintjük, hogy az értékük 1 vagy 0.
Amikor az emberek számítógépekről beszélnek, gyakran használják a processzor szót felváltva a CPU (Central Processing Unit — Központi Feldolgozó Egység) rövidítéssel. Ez technikailag nem korrekt. Minden általános célú számítógép rendelkezik CPU-val, amely a szoftver által meghatározott bináris parancsokat dolgozza fel. Érthető, hogy az emberek felcserélik a CPU-t és a processzort. A modern számítógépek azonban a CPU mellett gyakran használnak más, feladatspecifikus processzorokat. Talán a leginkább ismert kiegészítő processzor a GPU (Graphical Processing Unit - grafikus processzor). Így, míg minden CPU processzor, nem minden processzor CPU.
A legtöbb ember számára a CPU architektúra referencia a processzor által támogatott utasításokra. Bár az Intel és az AMD ugyanazok az instrukciókat támogatja, a gyártók szerinti megkülönböztetés a gyártóspecifikus kialakítás, teljesítmény és energiafogyasztás miatt célszerű. A szoftverek disztribúciói általában ezeket a megjelöléseket használják a működéshez szükséges minimális utasításkészlet meghatározásához:
- i386
-
Az Intel 80386-hoz társított 32 bites utasításkészletére hivatkozik.
- x86
-
A 32 bites utasításkészletre hivatkozik 80386, 80486, 80586, és Pentium esetén.
- x64 / x86-64
-
Olyan processzorokra hivatkozik, amik mind a 32 bites és a 64 bites utasításkészletet támogatják az x86 családból.
- AMD
-
Az x86 támogatású AMD processzorokat jelenti.
- AMD64
-
Az x64 támogatású AMD processzorokat jelenti.
- ARM
-
A Reduced Instruction Set Computer (RISC) CPU-ra hivatkozik, ami nem az x86 utasításkészletére alapszik. Általában beágyazott, mobil, táblagép és akkumulátorral működtetett eszközök használják. A Raspberry Pi egy Linux-verziót használ az ARM esetén.
A /proc/cpuinfo
fájl részletes információkat tartalmaz a rendszer processzoráról. Sajnos ezek a részletek átlagos felhasználók számára nem túl érthetőek. Egy sokkal általánosabb képet adhat az lscpu
parancs. Kimenet egy Raspberry Pi B+ esetén:
$ lscpu Architecture: armv7l Byte Order: Little Endian CPU(s): 4 On-line CPU(s) list: 0-3 Thread(s) per core: 1 Core(s) per socket: 4 Socket(s): 1 Model: 4 Model name: ARMv7 Processor rev 4 (v7l) CPU max MHz: 1400.0000 CPU min MHz: 600.0000 BogoMIPS: 38.40 Flags: half thumb fastmult vfp edsp neon vfpv3 tls vfpv4 idiva idivt vfpd32 lpae evtstrm crc32
A legtöbb ember számára a gyártók, processzorcsaládok és specifikációk lenyűgöző választékot jelentenek. Ettől függetlenül a CPU-khoz és processzorokhoz több olyan tulajdonság is tartozik, amit átlagos felhasználóknak és rendszergazdáknak egyaránt figyelembe kell venniük:
- Bitméret
-
CPU-k esetén ez a szám mind a manipulálható adatok méretét, mind az elérhető memória mennyiségét jelenti. A legtöbb modern rendszer 32 bites vagy 64 bites. Ha egy alkalmazásnak több, mint 4 GB memóriára van szüksége, akkor muszáj 64 bites rendszeren futnia, hiszen egy 32 bites rendszer maximum 4 GB memóriát tud reprezentálni. Általában a 32 bites alkalmazások futhatnak 64 bites rendszeren, 64 bites alkalmazások nem futhatnak 32 bites rendszeren.
- Órajel
-
Általában megahertzben (MHz) vagy gigahertzben (GHz) adják meg. Ez jelzi, hogy a processzor milyen gyorsan tudja feldolgozni az instrukciókat. A processzor sebessége azonban csak egyike azoknak a tényezőknek, amelyek befolyásolják a rendszer válaszidejét, a várakozási időt és a teljesítményét. Még egy aktív multi-task felhasználó is ritkán használ 2-3%-nál többet egy átlagos asztali számítógép CPU-jának teljesítményéből. Ettől függetlenül, ha gyakran használunk nagy számítási igényű alkalmazásokat, mint titkosítás vagy videók renderelése, akkor a CPU sebessége jelentősen befolyásolhatja az átviteli sebességet és a várakozási időt.
- Cache
-
A CPU-k működéséhez állandó adat- és utasításfolyam szükséges. Egy olyan, több gigabájtos rendszermemória, ami a CPU órajelével elérhető, mind anyagilag, mind energiafogyasztás szempontjából megfizethetetlen lenne. A CPU-sebességű cache (gyorsítótár) a CPU chipbe van integrálva, hogy nagy sebességű buffert biztosítson a CPU-k és a rendszermemória között. A cache különböző rétegekre van osztva, általában L1, L2, L3 és L4 - minél több, annál jobb.
- Magok
-
A mag egy különálló CPU-t jelent. Amellett, hogy a mag egy fizikai CPU-t jelent, a Hyper-Threading Technology (HTT) lehetővé teszi egy fizikai CPU-nak, hogy egyszerre több utasítást is feldolgozzon, így virtuálisan úgy tesz, mintha több különálló fizikai CPU lenne. A különálló fizikai magok tipikusan egy fizikai processzorchipben vannak. Vannak olyan alaplapok is, amik több fizikai processzorchipet is tudnak kezelni. Elméletileg úgy tűnhet, hogy minél több mag van a feladatok feldolgozásához, annál jobb a rendszer áteresztőképessége. Sajnos az asztali alkalmazások általában a CPU 2 vagy 3 százalékát foglalják le, így még több tétlen CPU hozzáadása nem segít. Több mag olyan alkalmazások futtatása esetén hasznos, amelyek úgy vannak megírva, hogy több független szálon működjenek, mint a videók renderelése, weboldalak renderelése vagy többfelhasználós virtuális gépek.
Tárhely
A tárolóeszközökön programokat és adatokat őrizhetünk meg. A HDD-k (Hard Disk Drives) és az SSD-k (Solid State Drives) a leggyakoribb tárolóeszközök szerverek és otthoni eszközök esetén. Az USB memóriák és az optikai eszközök, mint a DVD csak nagyon ritkán használatosak elsődleges eszközként.
Ahogy a neve is mutatja, a merevlemez információkat tárol egy vagy több merev fizikai lemezen. A fizikai lemezeket mágneses anyag borítja, ami lehetővé teszi a tárolást. A lemezek el vannak zárva a külvilágtól, mivel a por, a kis részecskék és még az ujjlenyomatok is megzavarják a HDD olvasási és írási képességét.
Az SSD-k az USB-s adathordozók kifinomultabb változatai, lényegesen nagyobb kapacitással. Az SSD-k az adatokat mikrochipekben tárolják, tehát nincsenek mozgó alkatrészeik.
Bár a HDD-k és az SSD-k technológiában eltérnek egymástól, vannak fontos tulajdonságaik, amiket összehasonlíthatunk. A HDD-k kapacitása a fizikai alkatrészek skálázásán alapszik, az SSD kapacitása a mikrochipek számán. Gigabájtonként az SSD 3-10-szer drágább, mint egy HDD. Olvasáshoz és íráshoz a HDD esetén meg kell várni, hogy a lemez egy ismert helyhez forogjon, míg az SSD-k véletlenszerű elérésűek. Az SSD-k általában 3-5-ször gyorsabbak, mint a HDD-k. Mivel nincsenek bennük mozgó alkatrészek, az SSD-k kevesebb áramot fogyasztanak és megbízhatóbbak, mint a HDD-k.
A merevlemezek és az SSD-k tárolási kapacitása folyamatosan nő. Ma általában 5 terrabájtos HDD-k és 1 terrabájtos SSD-k az elérhetők. Ettől függetlenül nem mindig a nagy tárolási kapacitás a jobb. Ha egy tároló megsérül, a tárolt adat többé nem elérhető. Természetesen a backup is tovább tart, ha több az információ. A sok adatot író és olvasó alkalmazásoknál a késleltetés és a teljesítmény fontosabb, mint a kapacitás.
A modern rendszerek az SCSI (Small Computer System Interface) vagy a SATA (Serial AT Attachment) segítségével csatlakoznak a tárolókhoz. Ezeket az interfészeket az alaplap megfelelő csatlakozója támogatja. A kezdeti terhelés az alaplapra csatlakoztatott tárolóból származik. A firmware beállítások határozzák meg az eszközök hozzáférési sorrendjét a betöltéskor.
A RAID (Redundant Array of Independent Disks) néven ismert tárolórendszereket az információvesztés elkerülése érdekében használják. A RAID tömb több fizikai eszközből áll, amelyek duplikált másolatokat tartalmaznak az információkról. Ha egy eszköz tönkremegy, az adat még mindig elérhető. Különböző RAID konfigurációk léteznek, a 0, 1, 5, 6, és 10. Mindegyik más tárhelymérettel, teljesítménnyel, redundáns tárolással vagy ellenőrzéssel rendelkezik. Néhány adminisztrációs beállítás mellett a RAID átlátható és egyértelmű a felhasználók számára.
A tárolók általában bájtblokkonként olvassák és írják az adatokat. Az lsblk
paranccsal ki lehet listázni az elérhető blokkeszközöket. A következő példa egy Raspberry Pi SD kártyáját mutatja be. A kimenet részeit a Partíciók és Driverek leckék tartalmazzák:
$ lsblk NAME MAJ:MIN RM SIZE RO TYPE MOUNTPOINT mmcblk0 179:0 0 29.7G 0 disk +-mmcblk0p1 179:1 0 43.9M 0 part /boot +-mmcblk0p2 179:2 0 29.7G 0 part /
Partíciók
Egy tárolóeszköz a tárolási helyek hosszú szekvenciája. A particionálás az a mechanizmus, amely megmondja a Linuxnak, hogy ezeket a tárolási egységeket egy vagy több független szekvenciaként kezelje-e. Minden partíciót úgy kezelünk, mintha egy egyedi eszköz lenne. A partíciók legtöbbször a rendszer létrehozásakor jönnek létre. Ha változtatásra van szükség, különböző eszközök léteznek a partíciók kezeléséhez.
Tehát miért lenne hasznos a több partíció? Néhány példa a partíciók használatára: a rendelkezésre álló tárhely kezelése, a titkosítási költségek elkülönítése vagy különböző fájlrendszerek támogatása. A partíciók lehetővé teszik, hogy egyetlen tárolón különböző operációs rendszereket tároljunk.
Míg a Linux felismeri a nyers eszközök szekvenciáját, egy nyers eszköz nem használható csak úgy, ehhez formázásra van szükség. A formázás fájlrendszert hoz létre az eszközön és felkészíti azt a fájlműveletekre. Fájlrendszer nélkül az eszköz nem használható fájlokkal kapcsolatos eszközökre.
A felhasználók a partíciókat egyedi eszközként látják. Ez megkönnyíti annak figyelmen kívül hagyását, hogy továbbra is egyetlen fizikai eszközzel dolgoznak. Különösen azok az eszköz-az-eszközhöz műveletek nem fogják elérni a várt teljesítményt, amelyek valójában partíció-a-partícióhoz műveletek. Egy eszköz egyetlen fizikai mechanizmus egy olvasási és írási hardverkészlettel. Ennél is fontosabb, hogy egy eszközpartíció nem használható hibatűrő kialakítással. Ha az eszköz tönkremegy, az összes partíció tönkremegy, tehát nincs hibatűrés.
Note
|
A Logical Volume Manager (LVM) egy olyan szoftveres képesség, ami lehetővé teszi a rendszergazdáknak, hogy egyes lemezeket és partíciókat kombináljanak és úgy kezeljék őket, mintha egyetlen meghajtó lenne. |
Perifériák
A szervereknek és a munkaállomásoknak szüksége van CPU-ra, memóriára és tárhelyre, hogy működhessenek. Ezek az alapvető eszközök azonban nem biztosítanak felületet a külső világhoz. A perifériák azok az eszközök, amelyek bemenetet, kimenetet és hozzáférést biztosítanak a való világ többi részéhez.
A legtöbb alaplapon beépített külső csatlakozók és firmware támogatás is van az olyan hagyományos perifériás eszközökhöz, mint a billentyűzet, egér, hang, videó és hálózat. A mai alaplapokon van Ethernet csatlakozó a hálózatok támogatásához, HDMI csatlakozó a grafikai szükségletekhez és legalább egy USB (Universal Serial Bus) csatlakozó gyakorlatilag minden máshoz. Az USB-nek különböző verziói vannak különböző sebességekkel és fizikai tulajdonságokkal. Az USB-portok különböző változatai lehetnek egy alaplapon.
Az alaplapoknak egy vagy több bővítő slotja is lehet. Ezek a bővítőhelyek lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy speciális áramköröket csatlakoztassanak bővítő kártyaként, amelyek támogatják az egyedi, régi vagy nem szabványos perifériákat. A videókártyák, a hangkártyák és a hálókártyák a leggyakoribb bővítőkártyák. A bővítőkártyák támogatják a RAID-et és a speciális, régi formátumú, soros és párhuzamos csatlakozókat.
A System on a Chip (SoC) konfigurációk áramfogyasztásban, teljesítményben, helyben és megbízhatóságban is előnyösebbek az alaplapi konfigurációknál azzal, hogy a processzorokat, a memóriát, az SSD-t és a hardvereket egyetlen integrált áramkörbe csomagolják. A SoC konfigurációk által támogatott perifériákat ezek a komponensek befolyásolják. Emiatt a SoC eszközöket speciális használatra tervezik. A telefonok, táblagépek és egyéb hordozható eszközök gyakran a SoC technológián alapulnak.
Néhány rendszer beépített perifériákat tartalmaz. A laptopok hasonlóak a munkaállomásokhoz, de beépített kijelző, billentyűzet és egér van bennük. Az All-In-One rendszerek hasonlóak a laptopokhoz, de szükség van hozzájuk egérre és billentyűzetre. Az alaplap vagy SoC alapú eszközök gyakran beépített perifériákat tartalmaznak speciális használatra.
Driverek és Eszközfájlok
Eddig ebben a leckében beszéltünk a processzorokról, a memóriáról, a lemezekről, a partícionálásról, formázásról és a perifériákról. Ha azonban az átlagos felhasználóknak foglalkozniuk kellene az eszközök speciális tulajdonságaival, a rendszer használhatatlanná válna. A szoftverfejlesztőknek minden egyes új vagy módosított eszközhöz változtatniuk kéne a kódon.
A megoldás erre a “dealing with the details” (foglalkozni a részletekkel) problémára egy illesztőprogram (driver). Az eszközillesztők kéréseket fogadnak és lefordítják ezeket az eszköz megfelelő vezérlési tevékenységeivel. Az eszközillesztők teszik lehetővé, hogy mi vagy az alkalmazásaink a /home/carol/stuff
fájlt olvasni tudják anélkül, hogy foglalkoznunk kéne azzal, hogy a fájl egy HDD-n, SSD-n, pendrive-on, titkosított eszközön vagy bármi más eszközön van-e.
Az eszközfájlok a /dev
mappában vannak és azonosítják a fizikai eszközöket, eszközhozzáféréseket és a támogatott drivereket. A modern rendszerek, amelyek SCSI vagy SATA alapú tárolóeszközöket használnak, megegyezés szerint a specifikáció fájlneve sd
előtaggal kezdődik. Az előtagot követő a
vagy b
betű jelzi a fizikai eszközt. A prefix és az eszközazonosító után egy szám következik, ami a partíciót jelzi. A /dev/sda
tehát az egész elsődleges tárolóra vonatkozik, míg a /dev/sda3
az elsődleges tároló 3-as partícióját jelenti. Minden típusú eszközhöz megvan az eszközfájlok elnevezési konvenciója. Bár az összes lehetséges konvenciót nem fejthetjük ki a leckében, fontos tudni, hogy ezek nagyon fontosak a rendszeradminisztráció műkődőképességének megőrzésében.
Noha a lecke nem terjed ki a /dev
mappa tartalmára, érdekes megnézni egy tárolóeszköz bejegyzését. Az SD kártyák eszközfájljainak prefixe általában mmcblk
:
$ ls -l mmcblk* brw-rw---- 1 root disk 179, 0 Jun 30 01:17 mmcblk0 brw-rw---- 1 root disk 179, 1 Jun 30 01:17 mmcblk0p1 brw-rw---- 1 root disk 179, 2 Jun 30 01:17 mmcblk0p2
Az eszközfájl adatai eltérnek a tipikus fájladatoktól:
-
A fájlokkal vagy mappákkal ellentétben a jogosultságok első karaktere
b
. Ez azt jelzi, hogy egyedi karakterek helyett blokkokat olvasunk és írunk. -
A fájl mérete egy érték helyett két érték, vesszővel elválasztva. Az első érték egy adott illesztőprogram a kernelen belül, a második érték egy adott, driver által kezelt eszköz.
-
A fájlnév számot tartalmaz a fizikai eszközhöz, így az elnevezési konvenció a partíciót egy
p
-t követő számmal jelöli.
Note
|
Minden eszköznek kell, hogy legyen egy bejegyzése a |
Gyakorló Feladatok
-
Határozzuk meg az alábbiakat:
Processzor
CPU
GPU
-
Ha elsősorban videószerkesztő programokat (számításigényes tevékenység) használunk, melyik eszközök és tulajdonságok befolyásolják leginkább a rendszer használhatóságát az alábbiak közül:
CPU magok
CPU sebesség
Elérhető memória
Tárolóeszközök
GPU
Videómegjelenítő
Egyik sem
-
Várhatóan mi lesz az eszközfájl neve a
/dev
mappában a 3. SATA meghajtó 3. partíciója esetén:sd3p3
sdcp3
sdc3
Egyik sem
Gondolkodtató Feladatok
-
Futtassuk le az
lsblk
parancsot! Azonosítsuk az alábbi paramétereket! Ha nincs elérhető rendszerünk, nézzük meg a fentebbilsblk -f
eredményét, a fentebb említett “Tárhely” szekcióban, Raspberry Pi esetén:$ lsblk -f NAME FSTYPE LABEL UUID MOUNTPOINT mmcblk0 +-mmcblk0p1 vfat boot 9304-D9FD /boot +-mmcblk0p2 ext4 rootfs 29075e46-f0d4-44e2-a9e7-55ac02d6e6cc /
-
Az eszközök típusa és száma
-
Az eszközök partícióstruktúrája
-
A fájlrendszer és a mount típusa partíciónként
-
Összefoglalás
A rendszer komponensek összessége. A különböző komponensek különböző módon befolyásolják a költségeket, teljesítményt és a hasznosságot. Bár vannak általános konfigurációk munkaállomásokhoz és szerverekhez, nincs kifejezetten tökéletes megoldás.
Válaszok a Gyakorló Feladatokra
-
Határozzuk meg az alábbiakat:
- Processzor
-
Egy általános kifejezés bármilyen processzorra. Gyakran (hibásan) a CPU szinonímájaként használják.
- CPU
-
Central Processing Unit. Általános célú számítási feladatok támogatását biztosító feldolgozó egység.
- GPU
-
Graphical Processing Unit. Grafika megjelenítésével kapcsolatos tevékenységek támogatására optimalizált feldolgozó egység.
-
Ha elsősorban videószerkesztő programokat (számításigényes tevékenység) használunk, melyik eszközök és tulajdonságok befolyásolják leginkább a rendszer használhatóságát az alábbiak közül::
- CPU magok
-
Nagyon. Több mag támogatja a videószerkesztéshez szükséges egyidejű megjelenítési és renderelési feladatokat.
- CPU sebesség
-
Nagyon. A videók rendereléséhez jelentős mennyiségű számítási tevékenység szükséges.
- Elérhető memória
-
Kevésbé. A szerkesztésben használt tömörítetlen videó nagy. Az általános célú rendszerekben általában 8 gigabájt memória van. 16 vagy 32 gigabájt memória lehetővé teszi a rendszer számára a tömörítetlen videók több képkockájának kezelését, így a szerkesztési tevékenységek hatékonyabbak.
- Tárolóeszközök
-
Nagyon. A videófájlok nagyok. A helyi SSD-meghajtók gyorsabb átvitelt biztosítanak. A lassabb hálózati meghajtók kontraproduktívak.
- GPU
-
Egyáltalán nem. A GPU a renderelt videó megjelenítésére van hatással.
- Videómegjelenítő
-
Egyáltalán nem. A videómegjelenítő főleg a rendelt videó megjelenítésére van hatással.
- Egyik sem
-
Egyáltalán nem. A fenti eszközök közül néhány egyértelmű hatással van a rendszer használhatóságára.
-
Várhatóan mi lesz az eszközfájl neve a
/dev
mappában a 3. SATA meghajtó 3. partíciója esetén::sd3p3
Hibás. A 3-as meghajtó
sdc
lesz, nemsd3
sdcp3
Hibás. A 3-as partíció
3
lesz, nemp3
sdc3
Helyes
Egyik sem
Hibás. A helyes válasz a lehetőségek között van.
Válaszok a Gondolkodtató Feladatokra
-
Futtassuk le az
lsblk
parancsot! Azonosítsuk az alábbi paramétereket! Ha nincs elérhető rendszerünk, nézzük meg a fentebbilsblk -f
eredményét, a fentebb említett “Tárhely” szekcióban, Raspberry Pi esetén:$ lsblk -f NAME FSTYPE LABEL UUID MOUNTPOINT mmcblk0 +-mmcblk0p1 vfat boot 9304-D9FD /boot +-mmcblk0p2 ext4 rootfs 29075e46-f0d4-44e2-a9e7-55ac02d6e6cc /
A válaszok a fenti
lsblk -f
listából következnek Raspberry Pi esetén. Saját rendszer esetén a válaszok eltérhetnek:- Az eszközök típusa és száma
-
Egy eszköz van:
mmcblk0
. A konvencióból tudhatjuk, hogy ammcblk
egy SD-kártyát jelent. - Az eszközök partícióstruktúrája
-
Két partíció van:
mmcblk0p1
ésmmcblk0p2
. - A fájlrendszer és a mount típusa partíciónként
-
Az 1-es partíció a
vfat
fájlrendszert használja. Erről tölt be a rendszer és/boot
-ként van mountolva. A 2-es partíció azext4
fájlrendszert használja. Ez az elsődleges fájlrendszer és/
-ként van mountolva.