052.2 Lecke 1

Richard Stallman, aki akkoriban a híres MIT fejlesztője volt, 1983-ban megalapította a GNU Projectet, hogy kifejlesszen egy szerinte “szabad” operációs rendszert. Hamarosan világossá vált, hogy a projekt által kifejlesztett kódot jogilag védeni kell, hogy azt ne tudják egyszerűen átvenni a kereskedelmi szolgáltatók, és így “non-free”-vé (nem-szabaddá) váljon.

Stallman ezért 1985-ben megalapította a nonprofit Free Software Foundation (FSF) alapítványt, amely a következőképpen foglalja össze küldetését a honlapján: “The Free Software Foundation is working to secure freedom for computer users by promoting the development and use of free (as in freedom) software and documentation…​” (A Free Software Foundation a számítógép-felhasználók szabadságának biztosításán dolgozik a szabad (mint a szabadság) szoftverek és dokumentációk fejlesztésének és használatának előmozdításával…​)

E küldetés kulcsfontosságú eszköze egy olyan licenc, amely egyrészt tiszteletben tartja az alkalmazandó jogszabályokat (különösen a szerzői jogokat), másrészt jogilag tiszta módon valósítja meg a szabadságról alkotott elképzeléseit. Ennek eredménye volt a GNU General Public License (GPLv1) első változata 1989-ben. Ez a licenc és számos cikk — mint például a “What is Free Software?” (Mi a szabad szoftver?), amelyet Stallman 1992-ben írt — világossá teszi a szabad szoftverfejlesztők motivációit és értékeit, akik ma már “mozgalomként” is tekintenek magukra.

A programozási magot továbbra is a Stallman által a fent említett cikkben megfogalmazott “négy alapvető szabadság” alkotja, amelyek számozása 0-val kezdődik:

Unlike licenses for commercial products, which place restrictions on use in the foreground, free software is about maximum freedom for users and developers.

A GNU GPLv1 preambuluma ezt a következőképpen foglalja össze:

Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a GPL alá tartozó szoftverek korlátozás nélküli használatára, terjesztésére és módosítására (ami azért lehetséges, mert a forráskód hozzáférhető, azaz “nyílt”), cserébe a módosítások terjesztéséért. Még az is lehetséges, hogy pénzt kérjenek a szoftver továbbadásáért:

But if the freedoms are so far-reaching, to what extent is software protected under this license, for example from being incorporated into proprietary products?

Ez a szerepe a korábban említett copyleft elvnek, amelyet a GPL már az 1. verzióban is alkalmaz, még ha a kifejezés még nem is szerepel kifejezetten:

This means that all these freedoms are linked to the condition that users preserve these freedoms in everything they do with the software.

A Copyleft tehát nemcsak szabadságjogokat garantál, hanem minden felhasználótól megköveteli, hogy ezeket a szabadságjogokat másoknak is biztosítsa. Ezt úgy érik el, hogy a copyleft licenc alá tartozó szoftverek (mint például a korai GPLv1) csak akkor módosíthatók és terjeszthetők, ha a módosításokat ugyanolyan feltételek mellett, azaz ugyanezen licenc alatt teszik közzé.

A szabad szoftverek eszménye, nevezetesen a szoftverek kollektív használata és továbbfejlesztése ezért elsőbbséget élvez az egyének szoftverrel kapcsolatos személyes igényeivel szemben. A kölcsönösség elve kulcsfontosságú: aki él a szabadsággal, annak meg is kell adnia azt másoknak. A copyleft licenceket ezért gyakran nevezik reciprokális licenceknek.

A szoftverlicencnek ez a teljesen új megközelítése már a GPL 1. verziójában is jogilag megalapozottnak és megvalósíthatónak bizonyult, így a GPL a modern informatikai piac fejlődésének közel 40 éve alatt mindössze két nagyobb módosításon esett át.

Az internet növekvő elérhetőségével és sebességével egyre több olyan szolgáltatás jelenik meg, amelyekben a szoftvert csupán telepítik a szolgáltató — az alkalmazásszolgáltató (Application Service Provider — ASP) — szervereire, és amelyek ügyfelei az interneten keresztül lépnek kapcsolatba a szolgáltatásokkal. Ez a trend a Software as a Service (SaaS) elnevezést kapta.

Ilyen esetekben a GPLv2 nem adott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy a (szolgáltató által esetleg módosított) forráskódot hozzáférhetővé kell-e tenni, és ha igen, hogyan. A GPL 3. verziója ezt a ASP-loophole-nak nevezett kiskaput azzal zárja be, hogy a 13. szakaszban kifejezetten utal az FSF által 2007-ben kiadott másik licencre: a GNU Affero General Public License 3. verziójára (GNU AGPLv3). A név az Affero cégre vezethető vissza, amely kifejlesztette és kiadta ennek a licencnek az első két változatát.

Ez az AGPLv3 alapvetően megfelel a GPLv3-nak, de kifejezetten szabályozza az ASP-problémát a “távoli hálózati interakció” (remote network interaction) szakaszban. Továbbá mindkét licenc kifejezetten kimondja, hogy korlátozás nélkül kombinálhatók egymással.

Összefoglalva, a GNU AGPL a GPL kiegészítő kiegészítője. Az AGPL kiterjeszti a GPL hatályát azáltal, hogy a copyleftet olyan szoftverekre is alkalmazza, amelyeket már nem helyi telepítésben, hanem kizárólag hálózaton keresztül továbbított szolgáltatások formájában használnak.

A szabad szoftverek fejlesztése mások munkájára építve, azaz mások forráskódjának integrálásával, módosításával és megosztásával virágzik. Ha egy módosított vagy újonnan lefordított szoftver minden része ugyanazon copyleft licenc, például a GPLv3 alatt áll, akkor ez jogi problémák nélkül lehetséges. A licenc egyszerűen megköveteli, hogy az eredményt ugyanezen licenc alatt terjesszék.

A dolgok bonyolultabbá válnak, amikor a szoftver a különböző licencek hatálya alatt áll. Ebben az esetben több tényezőt kell figyelembe venni.

A szabad szoftverek néha nagyon eltérő feltételek mellett jönnek létre. A változtatások az egyszerű hibajavításoktól a több millió sornyi kódot tartalmazó összetett projektekig terjednek. A terjedelemtől függetlenül a licencelés tekintetében alapvetően kétféle munkát különböztetünk meg: származékos és kombinált.

Tegyük fel például, hogy az A szoftverprojektből hiányzik egy bizonyos funkció. Ahelyett, hogy ezt a funkcionalitást a semmiből fejlesztenénk ki, érdemes egy másik, pontosan ezt a funkcionalitást nyújtó B projekt kódját kombinálni A-val. A B-ből származó szoftvert ehhez nem is kellene megváltoztatni, hanem egyszerűen hozzá lehetne adni A-hoz. Ez tehát egy kombinált projekt. Ha mind az A, mind a B ugyanazzal a copyleft licenccel rendelkezik, akkor a kombinált projekt nem jelent problémát.

Ha A és B különböző copyleft licencek alatt áll, óvatosságra van szükség: az A és B kombinációja már különálló munka? És ha igen, akkor melyik licenc alatt lehet vagy kell licencelni? Vagy elkerülhető a konfliktus azáltal, hogy az A és B részek külön-külön megmaradnak a saját licencükkel, és nem alkotnak új munkát?

Ez még nehezebbé válik a származékos művek esetében, azaz amikor az A projekt csak úgy tudja felhasználni a B funkcionalitását, hogy a B kódját közvetlenül beépíti az A kódjába. Ez az integráció egy új, származékos projektet hoz létre, amelynek részeit már nem lehet szétválasztani.

A copyleft a származékos projektek esetében lép életbe. Ha például az A copyleft licenc alatt áll, mint például a GPLv3, akkor a kölcsönösség elvének megfelelően az új, származékos munkának is a GPLv3 alatt kell állnia. De mi van akkor, ha B más licenc alatt áll? Ez is copyleft licenc, és kompatibilis a GPLv3-mal? Vagy ha más típusú licencről van szó, akkor B-t is lehet-e más licenc alatt közzétenni, azaz újralicencelni? Vagy A és B licencek kategorikusan kizárják egymást?

Ebben a leckében nem az a cél, hogy felsoroljuk a lehetséges kombinációkat és a lehetséges megoldásokat. A lényeg az, hogy bemutassuk a probléma összetettségét, amely a nagyon különböző kérdések kombinációjából adódik.

Technikailag az első dolog, amit tisztázni kell, hogy a szoftver különböző részei (példánkban A és B) hogyan működnek együtt: elválaszthatók-e egymástól, vagy vannak-e olyan folyamatok, amelyek végrehajtása már nem rendelhető egyértelműen egyik vagy másik részhez?

Jogi szempontból kérdésként merül fel, hogy milyen viszonyban állnak egymással A és B licencei. Összeegyeztethetőek-e egymással, vagy csak részben, vagy csak az egyik irányba? Lehetséges-e az újralicencelés?

Itt csak utalni tudunk ezeknek a kérdéseknek a bonyolultságára, megoldani nem tudjuk őket. Az ilyen döntésekhez alapos jogi ismeretekre van szükség. Ezért az új munkákra, de különösen a kombinált és származékos projektekre vonatkozó engedélyezési döntéseket korán, gondosan és mindig részletes jogi tanácsadás után kell meghozni.

A copyleft rendkívül robusztusnak bizonyult az elmúlt évtizedekben, különösen a GPL 2-es és 3-as verziójaként. Azonban különleges technikai követelmények miatt az FSF-nek adaptálnia kellett a licenceit; a GNU Affero General Public License például ilyen. A következő alfejezetekben további példákról lesz szó.